Díjeső a MATE Egyetemi Napokon

Szeptember 20-án sportnappal, 21-én főzőversennyel és E-sport bajnoksággal rendezték meg a MATE Egyetemi Napokat a Szent István Campuson. A második nap végén Dr. Gyuricza Csaba rektor adta át az első három helyezett csapat és a legsikeresebb egyéni versenyzők okleveleit a kollégium Gorka termében.

A díjátadón az Egyetem vezetője elmondta, az eddigieknél is fontosabb most a részvétel, mint a sorrend, hiszen a koronavírus járvány okozta korlátozások miatt másfél-két év kimaradt a közösségformálás lehetőségéből az intézményünkben. Még a másodikosok is csak most ismerkednek Gödöllő egyetemi világával. 

Éppen azért azt kérte a kollégium új vezetésétől, hogy tegyék intenzívebbé a sport és kulturális életet. Emellett persze arról sem lehet elfeledkezni, hogy a hallgatóknak tanulniuk is többet kell.

Az Egyetem a Campus sportegyesületi életét is újjászervezi a MATE-GEAC sportegyesület keretében. Létrehozzák a szabadidő szakosztályt, amelyhez remélhetően több százan csatlakoznak a hallgatók közül. A tervezett beruházások is kedvező hatást gyakorolnak a jövőben a sport és kulturális életre, ez persze több év múlva jelentkezik majd.

A jelenlegi feltételek mellett is lehetőség van azonban arra, hogy pezsgő hallgatói élet járja át a Campust. Erre mutatott példát a MATE Egyetemi Napok, amelynek versenyein közel ezren vettek részt, hangsúlyozta a rektor.

*

Mintegy 1000 résztvevő mozgott az Egyetemi Napok helyszínein; 940 egyetemi hallgató és 43 munkatárs. A MATE hallgatóinak több mint 7 százaléka vett részt az eseménydús rendezvényen. Budán, Gödöllőn, Gyöngyösön, Kaposváron és Keszthelyen egyaránt több sportágat közül választhattak a résztvevők, ezeket versenyek és vetélkedők formájában bonyolították a szervezők. A sportos MATE hallgatók csaknem 3000 hosszt teljesítettek az ingafutás számban, azaz 58 kilométert sprinteltek, míg a dekázásra vállalkozók majdnem 14 ezerszer rúgták el a labdát.