Diplomaátadó díszünnepély

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusán 16 bizottságban közel 191-en tettek záróvizsgát 2021. június 8-10. között. Közülük 120-an személyesen vették át alap- vagy mesterszakos diplomájukat, illetve felsőoktatási szakképzéses oklevelüket. A végzett hallgatók és az oktatók védelme érdekében az ünnepély helyszínén kizárólag az oklevelet átvevő hallgatók vehettek részt. A családtagok, hozzátartozók, barátok, ismerősök online közvetítés segítségével kísérhették figyelemmel a diplomaátadó ünnepséget.

 

 

Elsőként Dr. Bujdosó Zoltán köszöntötte a végzős hallgatókat. A Károly Róbert Campus főigazgatója beszédében elmondta: „sokáig vártunk erre a napra, megértük, hogy újra itt lehetünk, egymás szemébe nézhetünk, beszélhetünk egymással. Megértük, hogy a fekete képernyő monogrambuborékai helyett hús-vér emberek ülnek velem szemben és a teams, a zoom vagy a meet előszobája helyett az aulában várakoztak az esemény kezdetére. Megértük, hogy legalább Önök, kedves végzős hallgatók jelen legyenek életük egyik meghatározó eseményén, az oklevélátadón.”

 

 

 

Az ünnepség elismerések átadásával folytatódott. Dr. Bujdosó Zoltán emlékplakettet adott át az Odderon felfedezéséért. A rendkívül tünékeny új részecske létezésének bizonyításán négy magyar és egy svéd kutató dolgozott, közülük ketten a MATE Károly Róbert Campusának dolgozói.

  • Csörgő Tamás fizikus, az Európai Akadémia tagja, a Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Műszaki Intézetének kutatóprofesszora, a magyar kutatócsoport vezetője,
  • Novák Tamás, a MATE Műszaki Intézet egyetemi docense,
  • Ster András, a Wigner Fizikai Kutatóközpont fizikusa,
  • Szanyi István, a Wigner Fizikai Kutatóközpont fiatal kutatója,
  • Roman Pasechnik, a Lundi Egyetem Csillagászati és Elméleti Fizikai Tanszékének docense

 

A Károly Róbert Campus Hallgatói Önkormányzatának elismerését Lénárt Dóra, a Hallgatói Önkormányzat elnöke adta át. A közösségért végzett kiemelkedő tevékenységéért 2021-ben „Hallgató a Hallgatóért” elismerésben részesült Kiszály Emese.

 

 

A végzős hallgatók nevében Nagy Réka búcsúzott el a Campustól, majd a búcsúzó hallgatók átadták az iskola zászlaját az alsóbb évfolyamosoknak.

 

 

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a mesterképzésben végzett hallgatókat okleveles közgazdásszá, okleveles mérnökké, az alapképzésben végzett hallgatókat közgazdásszá, mérnökké, gazdaságinformatikussá, a felsőoktatási szakképzésben végzett hallgatókat felsőfokú közgazdász asszisztensé, felsőfokú mérnök asszisztensé, felsőfokú gazdaságinformatikus és programtervező informatikus asszisztensé fogadta. Az okleveleket Dr. Bujdosó Zoltán, a Campus főigazgatója adta át.

 

 

szöveg: Nagy Réka

fotó: Balázs Gusztáv