Dr. Pálmai Ottó az Év Agrárembere

A MATE Georgikon Campus címzetes egyetemi docense és a Georgikon Alapítvány elnöke, Dr. Pálmai Ottó vehette át hétvégén az Év Agrárembere kitüntető díj fődíjasának járó elismerést. Dr. Orlóci László, a Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet munkatársa pedig a Kertészet kategória győztese lett.

 

Az Agrotrend Csoport 2014-ben alapította az Év Agrárembere kitüntető díjat azzal a szándékkal, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra a mezőgazdaságban tevékenykedő szakemberekre, akik önzetlenül támogatják környezetüket, azaz társadalmi szerepvállalásuk jelentős, kiemelkedő munkájuk mellett a közjóért is sokat tesznek.

Prof. Dr. Gyuricza Csaba rektor, a díj alapító fővédnöke a gálán tartott beszédében hangsúlyozta, a magyar vidék egy olyan csoda, ami hihetetlen sok értéket rejt. Az agrárember azonban nemcsak a szépséget látja, hanem a nehézséget, a verejtéket és a kihívásokat is, amelyekkel szembe kell nézni. Az este során díjazott szakemberek kiváló példaképek lehetnek a jövő generációja számára, akik méltón mutathatják be, hogy az agrárium mindennel együtt a világ egyik legszebb hivatása.

Mint azt Dr. Nagy István agrárminiszter, a díj fővédnöke kiemelte, a magyar mezőgazdaság a pandémia idején az ország bevehetetlen bástyájaként állt, ezért a kitüntető cím bizonyos értelemben idén a magyar agrárium minden szereplőjét megilleti.

 

Kategóriagyőztesek:

Agrárinnováció: Bárány Péter

Agrárgépészet: Ackermann Tamás

Állattenyésztés: Kiss György

Feldolgozó-élelmiszeripar: Molitórisz Károly

Fenntartható gazdálkodás: Rácz József

Fiatal gazda: Derdák Gábor

Jövő agrárszakembere: Koch Pálma

Kertészet: Dr. Orlóci László

Növénytermesztés: Berkes Gábor

Növényvédelem: Dr. Pálmai Ottó

Életműdíj: Dr. Szent-Miklóssy Ferenc

 

Szívből gratulálunk a díjazottaknak!

 

Fotók: Agrotrend