Egyetemi tanári kinevezés

Rektori, illetve egyetemi és főiskolai tanári kinevezésekről szóló okiratokat adott át mintegy száznegyven felsőoktatási oktatónak az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára kedden Budapesten. A ünnepségen egyetemi tanári címet vehetett át Dr. Bujdosó Zoltán, a MATE Károly Róbert Campusának főigazgatója is.

 

 

Bódis József a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen mondott köszöntőjében hangsúlyozta, hogy ma a felsőoktatás mást jelent, mint 30 éve: a tradíciókra épít, de új feladatokat is meg kell valósítania, nyitottnak kell lennie a környezetére, a külvilágra és a nemzetközi közegre is.

 

Az államtitkár a felsőoktatás átalakításáról azt mondta: a kutatás, a tudományos munka az alapja mindennek, de "nem szabad ott megállni, tovább kell lépni az innováció felé, ha lehet, a termékgyártás felé" azért, hogy "a társadalmi hasznosulás ideje lerövidüljön".

 

A felsőoktatási modellváltás sajnos politikai felhangot kap, pedig az egy szakmai kérdés - jelentette ki Bódis József, hozzátéve: az alapítványi működés lehetősége és igénye öt évvel ezelőtt fogalmazódott meg; "öt év kellett, hogy ebből valóság váljon". Az államtitkár leszögezte: senki nem kívánja korlátozni az egyetemi autonómiát.

 

Úgy vélte, a felsőoktatás átalakítása a funkciókról, a lehetőségekről és nagyon komoly fejlesztési potenciálokról szól. Mindez azonban - jegyezte meg - nem öncélú, az átalakításnak szolgálnia kell az egyetemi polgárok boldogulását, a hallgatók okleveleinek és diplomáinak minőségemelését, továbbá a nemzetköziesítést.

 

Utóbbiról szólva felidézte: a bolognai rendszer bevezetésével a magyar felsőoktatás sokkal intenzívebb nemzetköziesítési lehetőséghez jutott. A bolognai rendszer "hibáit küszöböljük ki és tovább fokozzuk a nemzetközi jelenlétet" - fogalmazott Bódis József.

 

Szólt arról, hogy mintegy 37 ezer a külföldi hallgatók létszáma, és ahol 10 százalékot meghaladja az ő arányuk, az nemzetközi egyetem.

 

A jelenlévő oktatókat méltatva arról beszélt, hogy eddigi munkájuk eredményeként olyan dokumentumot vehetnek át, amelyik a felsőoktatási rendszer "legfelsőbb régiójába" visz.

 

Bódis József az eseményen rektori megbízási okiratot adott át Németh Tamás, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora részére, továbbá mintegy száznegyven oktató vehetett át főiskolai és egyetemi tanári kinevezést.

 

forrás: kormany.hu