Jótékonysági palántavásár

Immár nyolcadik alkalommal támogatta a Böjte Csaba ferences szerzetes által megalapított Dévai Szent Ferenc Alapítványt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusa.

A pandémia miatt tavaly és idén a segítségnyújtásra a campus dolgozói számára meghirdetett jótékonysági palántavásár keretein belül volt csak lehetőség. Idén is a tass-pusztai tangazdaságban nevelt több mint 2.000 db palánta – koktélparadicsom, bazsalikom, menta, citromfű, petrezselyem, zeller, zsálya és levendula – megvásárlásával lehetett támogatni a gyermekvédelmi központot. Az így befolyt 250.000 forintot Dr. Bujdosó Zoltán, a campus főigazgatója, valamint Lakatos Márk mesteroktató hétvégén, Szentkúton adta át Böjte Csabának.

Lakatos Márk mesteroktató, a gyöngyösi campuson 8 évvel ezelőtt útjára indított kezdeményezés megálmodója elmondta: A gyöngyösi campus dolgozói, hallgatói és önkéntesek hat éven keresztül a jótékonysági palántavásár mellett tevőlegesen is tudtak segíteni, ugyanis évről évre a Gyöngyösön nevelt gyógy- és fűszernövény palántákkal, valamint tárgyadományokkal keltek útra, hogy személyesen is ellátogassanak az alapítvány csíksomlyói Szent István Gyermekvédelmi Központjába. Az ott tartózkodásuk során a gyerekekkel együtt végzett önkéntes munkával – pl. kertészkedés, takarítás, festés, házimunka – is segítették az ellátási-nevelési tevékenységet.


Böjte Csaba, a gyerekekkel és a gyöngyösi Károly Róbert Campus önkénteseivel Csíksomlyón (2019)

A Szent István Gyermekvédelmi Központot Böjte Csaba hozta létre 2009-ben olyan középiskolások számára, akik szociális hátterük miatt segítségre szorulnak. A diákok tanulmányaik mellett segítenek a házimunkában és a házkörüli teendők elvégzésében, valamint különféle programokon vehetnek részt.

Mivel a gyermekvédelmi intézménynél eltöltött idő, az ott végzett önkéntes munka, valamint a csíksomlyói látogatás minden alkalommal rendkívüli élményt és lelki feltöltődést nyújtott, a szervezők bíznak benne, hogy jövőre már újból lehetőség lesz az utazásra és az adományok személyes átadására.

 

szöveg: Lakatos Márk, Nagy Réka
fotók: Nagy Réka, Lakatos Márk