Több mint 300-an vágtak neki június 5-6-án a Tour de Gyöngyös országúti kerékpárverseny szombati hosszú és vasárnapi rövid távjának, a legelszántabbak pedig mind a két napon rajthoz álltak. A hétvégi programsorozat nemcsak az országúti kerékpárosoknak kínált lehetőségeket, hanem azoknak is, akik gyalogosan, futva vagy erdei utakon tekerve szerették volna felfedezni a Mátrát. A rendezvényen a MATE Károly Róbert Campusának kollégái túravezetőként és versenyzőként is részt vettek.
A MATE Károly Róbert Campusa elsők között állt támogatóként a Tour de Gyöngyös szervezői mellé, így az első alkalommal megrendezett országúti kerékpárverseny indulói mind a két versenynapon a Károly Róbert Sportcentrumtól rajtoltak. A mezőny tagjai között szép számmal képviseltették magukat a magyarországi kerékpársport egyesületek versenyzői mellett az amatőr bringások is. Az ország minden pontjáról neveztek versenyzők (pl. Budapest, Debrecen, Gyula, Békéscsaba, Mosonmagyaróvár, Balmazújváros, Szeged), sőt, voltak olyanok is, akik New Yorkból, Új-Zélandról, Franciaországból vagy Kanadából érkeztek.
A verseny főszervezője, Dr. Záray László, a Mátra Biker SC elnöke elmondta, Kazsuba Judittal és szervezőtársaival a hosszú évek alatt hazai és külföldi versenyeken összegyűjtött tapasztalatokat felhasználva mindent megtettek annak érdekében, hogy egy, a XXI. századi igényeknek megfelelő, magas színvonalú versenyt sikerüljön megvalósítani. A Mátra ehhez kiváló környezetet biztosított, ugyanis egy olyan dologgal biztosan rendelkezik, amivel hazánkban egyetlen más régió sem, ez pedig nem más, mint az ország legmagasabb pontja, a Kékestető.
Az országúti kerékpárosokat szombaton egy 83 km-es táv és több mint 1700 méter szintemelkedés várta. A gyöngyösi rajt után a mezőny felmászott Mátraházára, egy hosszas lejtőzést követően megérkezett Parádra, majd többek között Recsk, Kisnána és Abasár érintését követően újabb mászás következett. Ezúttal meg sem álltak 1014 méterig, a kékestetői befutóig.
A 15,8 km-es, 768 méter szintemelkedést tartalmazó rövid táv résztvevőinek a Gyöngyös-Kékestető távot kellett teljesíteniük. A mezőnyben jelen volt a Mátra Biker SC színeiben a hosszú évek óta jótékonysági sportolóként tevékenykedő és ezúttal is karitatív célokért tekerő Nagy Réka is. A gyöngyösi campus kommunikációs munkatársa és a Karitatív kerekezés megálmodója korosztályában, a Master 1-es kategóriában 3. helyen ért célba. (A házigazda Mátra Biker SC tagjai összesen 9 dobogós helyet szereztek a két nap alatt.)
Ismeretterjesztő erdei séta, mountain bike túrák kezdőknek és haladóknak, extreme run terepfutás, e-bike túra, éjszakai kerékpártúra. Csak néhány a közel 30 aktív kikapcsolódási lehetőség közül, amik a Nemzeti Összetartozás Túrák országos programsorozatának köszönhetően ingyenesen várták az érdeklődőket a Tour de Gyöngyös hétvégéjén.
A két nap folyamán Dr. Bujdosó Zoltán, a Károly Róbert Campus főigazgatója vezetett terepfutó edzésekkel várta a sportolás és a természet szerelmeseit.
A szervezők a pozitív visszajelzéseken felbuzdulva már most azon gondolkodnak, hogyan lehetne még jobbá tenni a 2022-es Tour de Gyöngyöst. Mert folytatás természetesen lesz. Előzetes információként Dr. Záray László annyit elárult, hogy várhatóan egy igazi, elsősorban profiknak szóló erőpróbával, egy 144 km-es, több mint 2300 méter szintemelkedést tartalmazó távval bővül a repertoár.
szöveg, fotók: Nagy Réka