Kupakválogató robot bevetésen – siker az Edu Robotics Cup-on

Megnyerte korosztályában az Edu Robotics Cup projekt kihívást Füleki Péter, aki idén nyáron végzett programtervező informatikus felsőoktatási szakképzésen a MATE Károly Róbert Campusán. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele a kezdetekről, tanulmányairól, a versenyről és terveiről.

Korai kezdet
Emlékeim szerint 8 éves lehettem, amikor a szüleim megvették az első számítógépünket. Nem volt gyors, sőt… kifejezetten lassú volt. Ahogy cseperedtem, elkezdtem szerelgetni, fejlesztgetni a gépet, ám több alkalommal is működési vagy szoftveres problémákba ütköztem. Addig próbálkoztam és keresgéltem a megoldásokat, míg végül sikerült megoldani azokat. Ekkortájt döntöttem el, hogy (általános) problémamegoldó alkalmazásokat szeretnék készíteni a jövőben.  Ma már a fő célom, hogy a lehető legtöbb informatikai irányzatban kipróbálhassam magam annak érdekében, hogy több lábon állhassak – így a monotonitás sem fog gyötörni.

 

Így lettem hallgató a gyöngyösi campuson
Tanulmányaimat 2019 szeptemberében kezdtem el a gyöngyösi Károly Róbert Campuson, ahol 2021-ben programtervező informatikus végzettséget szereztem. Az érettségit követően középiskolai oktatóm, Sike Zoltán tanácsára jelentkeztem felsőoktatásba. Tőle tudtam meg azt is 2018-ban, hogy 2019-ben Gyöngyösön is indulni fog ilyen képzés, ezért egy évet „pihentem” érettségi után. Ez alatt az idő alatt műszaki informatikus szakmát szereztem. Ezt követően jelentkeztem a gyöngyösi campusra, ahol olyan oktatóktól tanulhattam, akiket az informatika versenyekről és a Kutatók Éjszakájáról már jól ismertem.

Nagyon örülök, hogy kivártam ezt az egy évet, mert teljes mértékben meg voltam elégedve a képzéssel, örömömet leltem az ismeretek gyűjtögetésében. Szeretem a versenyhelyzeteket, ezért különösen motiváló volt számomra, hogy hozzám hasonló és nálam jobb képességű tanulókkal vehettem részt az órákon.

Versengő robotok
Egyetemi éveim alatt az első komolyabb megmérettetésemre 2019 őszén került sor a Kutatók Éjszakáján. Az I. Mátra Csata LEGO Szumó Bajnokságon a környező iskolákban működő robotika szakkörös tanulók vehettek részt. Nagyon büszke vagyok rá, hogy robotom a dobogó második fokáig tudta „felverekedni” magát.

2020 őszén pedig az Edu Robotics Cup projekt kihívásán vettem részt senior korosztályban. A verseny szervezői öt tematikát hirdettek, ezek közül lehetett választani. Én a hozzám legközelebb álló környezet témakört választottam. Ez egy elég komplex megmérettetés volt, mert a robotépítés és programozás mellett, egy kutatómunkát is kellett készítenünk a projektünkkel kapcsolatban, illetve egy rövid bemutatkozó filmet is kellett forgatni. Ezen a versenyen végül sikerült a virtuális dobogó legfelső fokára állnom, első helyezést értem el.

Aranyérmes kupakválogató robot
Az Edu Robotics Cup projekt kihívására egy kupakválogató robotot építettem, amivel a szelektív hulladékok válogatását próbáltam modellezni kicsiben, sok logikai elem beprogramozásával. És hogy mi mindent tud a robotom? Képes például egy futószalagról szín szerint szétválogatni a kupakokat. A különböző színű kupakok más-más tárolóedénybe jutnak. Mivel ezek meg tudnak telni, ezért számlálót is programoztam hozzá, ami hangjelzésre készteti a vezérlőt, amint valamelyik edény megtelik. A robotom mindezek mellett egy távolság szenzor és egy motor segítségével a kupak épségét is ellenőrizni tudja.

A tervezési fázis nagyjából egy hét volt, a robot építésére két napot szántam, a programozással kevesebb, mint egy nap alatt sikerült végeznem, az esszé pedig egy nap alatt született meg.

A robotom már így is sok mindenre képes, sőt fejben már tovább is fejlesztettem, hogy teljesen önálló legyen, viszont nincsenek még olyan mechanikai ismereteim, melyekkel meg tudnám valósítani a terveimet.

Nem csak a szakma, hanem a hobbi is
Örömömet lelem az informatika szépségeiben, próbálok naprakész maradni és egyéni kihívások elé állítom magam. Ami pedig a LEGO robotokat illeti, úgy gondolom, nagyon jó alapot tudnak adni programozás terén, ugyanis sokkal látványosabb egy robot cselekvéseit programozni és az eredményét figyelni, mint a monitoron a villogó kurzor előtti matematikai végeredményeket figyelni.

 

Tervek, célok
Azt tapasztalom, hogy jól el lehet helyezkedni ezzel a végzettséggel, viszont azt is látom, hogy fontos lenne legalább egy idegennyelv (angol) megfelelő szintű ismerete. Ennek hiánya nem zárja ki a munkavállalást, de jelentősen csökkenti a lehetőségeimet. Ezért egy éven belül szeretnék nyelvvizsgát szerezni. Szeptembertől pedig gazdaságinformatikus alapképzésen fogok részt venni. Reményeim szerint a duális képzés keretein belül lesz lehetőségem programozói munkakörben dolgozni.

Ami pedig a távolabbi jövőt illeti, szeretnék szoftverfejlesztéssel foglalkozni, később pedig akár projektmenedzser vagy scrum mester pozíciót betölteni. Ha sok sikerélményt szerzek munkavállalóként, még saját vállalkozás alapítása is felkerülhet a kitűzött célok közé.

 

szöveg: Füleki Péter, Nagy Réka
fotók: Balázs Gusztáv, Füleki Péter, Nagy Réka