Kutatók Éjszakája a Károly Róbert Campuson

Hagyományokhoz hűen idén is csatlakozott a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusa a Kutatók Éjszakája országos programsorozathoz. A rendezvényen előadások, kézműves termékek vására és interaktív foglalkozások egyaránt várták az érdeklődőket.

Samu Laura Erdő mélyén című kiállításának megnyitójával vette kezdetét 2021-ben a gyöngyösi campuson a Kutatók éjszakája programja. A bemutatott festményeket egy 16 éves, még a szárnyait bontogató fiatal készítette.

Az alkotó az egri Eventus grafikaszakos diákjaként arra törekszik, hogy megtalálja saját útját, finomítsa stílusát és gyarapítsa tudását. Laura általában tájképeket fest, de szívesen készít szürrealista stílusú képeket is.

Ezt követte a hivatalos megnyitó, melynek során Dr. Bujdosó Zoltán köszöntötte az érdeklődőket. A campus főigazgatója beszédében hangsúlyozta, a kiállítók és az előadók már nagyon várták a rendezvényt. Mert bár a tavalyi évben sem maradtak el a gyöngyösi programok - akkor az online tér adott otthont az eseménynek -, a személyes találkozást és az így átélt élményeket semmi más nem pótolhatja.

Dr. Bujdosó Zoltán a program keretein belül elismerő oklevelet adott át egy világszinten is nagy szenzációnak számító felfedezés kutatócsoportjának. Egy 48 éve tartó óriási nemzetközi versenyben négy magyar és egy svéd kutatónak sikerült először döntő bizonyítékot találnia egy rendkívül tünékeny részecske, az Odderon létezésére. Az eredményből számos hasonló, összetett részecske létezése is következik, így az Odderon felfedezése új fejezetet nyithat az erős kölcsönhatás vizsgálatában.

Közülük ketten, Prof. Csörgő Tamás fizikus, az Európai Akadémia tagja, a Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója és a magyar kutatócsoport vezetője, valamint Dr. Novák Tamás egyetemi docens a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Műszaki Intézetének munkatársai.

A nyitó, Mi lesz veled Föld, mi lesz veled éghajlat? című előadást Németh Lajos meteorológus tartotta, aki a napjainkban egyre aktuálisabbá váló globális éghajlatváltozásról és az elmúlt évek, évszázadok alatt megfigyelhető jelenségekről is beszélt.

A szervezők ezúttal is kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű programmal készüljenek az iskolás gyerekeknek és fiataloknak. Az egyik legnépszerűbb ezek közül idén is a robotika workshop volt.

Emellett a Gömböc-simogatás, a korongozás, az arcfestés, a modern társasjátékok világát bemutató program, a Rubik-termékek kipróbálása, valamint a részecskefizikás kártyajáték is nagy sikert aratott.

Felnőtteket és gyerekeket egyaránt lenyűgözött a Praesepe Csillagász Kör által tartott csillagles és sokan próbáltak meg a rendőrség helyszínelő gépjárművénél egy kitalált bűntény végére járni.

Klausmann Viktor és a Kékes Kutató-Mentő Egyesület segítségével sokan választ kaptak arra is, hogy milyen szerepet töltenek be a kutatásban a drónok. Az előadótermekben tartott rövid, tudományos előadások főként a felnőtt korosztályt célozták meg. Az érdeklődők megismerkedhettek a nemrég felfedezett Odderon részecskével, megtudhatták, hogyan termeszthetünk zöldségeket talaj nélkül, kalandozhattak az érzelmi intelligencia világában és megtudhatták, milyen lesz az életünk 2030-2040 körül. De megismerkedhettek a gyöngyösi campus hallgatóinak kutatási témáival is.

A program keretein belül a látogatók megtapasztalhatták, mit is jelent a gyöngyösi campuson a nemzetközi környezet. 9 ország – Marokkó, Tunézia, Laosz, Dél-Afrika, Mexikó, Ghána, Yemen, Tádzsikisztán, Kína – hallgatói mutatkoztak be. Az érdeklődők megismerhették tradicionális népviseletüket, kultúrájukat és a gasztronómiájukat is.  

Mindezek mellett a Kézművesek utcáján borkóstoló, gyümölcslé-, méz-, lakásdekoráció-, mézeskalács-, sajt és kézműves szappanvásár is várta a látogatókat.

szöveg, fotók: Nagy Réka