A MATE is csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz

Újabb két felsőoktatási intézmény köztük a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) is csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz. A csatlakozásról a felek együttműködési megállapodást írtak alá a tegnapi napon.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstartégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, a program alapítója az esemény online tájékoztatóján úgy fogalmazott: a Tanítsunk Magyarországért programot azért indították el, mert hisznek abban, hogy minden gyermek képességeinek és készségeinek megfelelő szakmát, hivatást választhat, függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján él. Rámutatott: az a cél, hogy az elkövetkező években a vidéki kistelepüléseken élő minden hetedik-nyolcadik osztályos általános iskolás tanuló kapjon maga mellé egy egyetemista mentort, aki segíti az általános iskola befejezésében, a továbbtanulásban. Ez mintegy kétezer egyetemistát és tízezer általános iskolást jelent, a cél elérése tehát nem lehetetlen - mondta.

Az államtitkár szerint a program 2018 decemberi indítása óta egy szintet már lépett. Az indulásnál bevont négy egyetem 188 hallgatója 796 diákot mentorált 35 településen. A 2020-as őszi félévben a járványhelyzet ellenére már hét egyetemről kerültek ki hallgatók összesen 377-en, akik 1633 általános iskolást mentoráltak 58 településen. Ahhoz, hogy az elkövetkező években minden hetedik-nyolcadik osztályos diák kapjon mentort, aki kinyitja számára a világot, több egyetemistára és országos lefedettségre, több egyetem bevonására van szükségük - közölte.

György László rámutatott: a MATE csatlakozásával négy új helyszínen - Gödöllőn, Gyöngyösön, Kaposvárott, és Keszthelyen - lehet jelen a program a jövőben. Ezzel a kezdeményezés országos lefedettségűvé vált.  

Gyuricza Csaba, a MATE rektora rámutatott: Magyarország a tehetséggondozás területén mindig élen járt, de a legtöbb program saját magán belül "cirkulálta" a tehetségeket, kevés olyan kezdeményezés van, amely kiterjeszti ezt a fiatalabb rétegekre, így az általános, középiskolásokra is. A Tanítsunk Magyarországért program a korábbi tehetséggondozási kezdeményezésekhez képest sokkal szélesebb bázisra támaszkodik - hangsúlyozta. Szintén kitért arra, hogy az egyetem és telephelyei lefedik az országot, sokszor halmozottan hátrányos területeken folytatják tevékenységüket. Azt szeretnék, ha a kezdeményezést a jövőben a határon túlra is ki lehetne terjeszteni – tájékoztatott az intézmény vezetője.

A Tanítsunk Magyarországért programot 2018 decemberében azért indították útjára, hogy a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli településeken élő fiataloknak tizennégy éves korukban ne jelentsen nehézséget az iskolaváltás, az azzal járó rendszeres utazás és a beilleszkedés. A tapasztalatok szerint ugyanis leginkább ezek felelősek a középiskolai lemorzsolódásért.

Forrás: MTI