Országos online szakmai képzés a Halászati Kutató Központ szervezésében

Az online szakmai tanácskozási és képzési program a MAHOP-2.1.1-2016-2017-00007 sz., „Fenntartható, innovatív haltermelési és környezetkezelési technológiák fejlesztése és gyakorlati bevezetésének támogatása” című projekt keretében valósult meg.

A szakmai tanácskozás programjának szakmai hátterét Egyetemünk Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézetének (AKI) Halászati Kutató Központja, míg a technikai feltételeit a Közép- és Kelet Európai Akvakultúra Központok Hálózata (NACCE) biztosította.

A projekt elsődleges célja a környezeti szempontból fenntartható, erőforrás-hatékony, innovatív, versenyképes és tudásalapú akvakultúra támogatása volt. Ennek érdekében a kutatási-, képzési, valamint szakmai konferencia program egyaránt magában foglalta a haltermelő létesítmények környezetre gyakorolt negatív hatásának csökkentésére irányuló műszaki, tudományos és szervezeti ismereteket, a fenntartható erőforrás-hasznosításra irányuló innovatív technológiák és a halolaj- és hallisztfüggőséget csökkentő haltakarmányozási technológiák fejlesztését, valamint a jelentős piaci potenciállal rendelkező új akvakultúra fajok intenzív termelésbe vonását. Ezeket a célokat a haltermelés input igényeinek optimalizálásával, valamint különböző halfajok nevelésére irányuló termeléstechnológiai fejlesztéssel kívánták elérni, nagy hangsúlyt fektetve a projekt eredményeinek a gyakorlati bevezetésére.

Az akvakultúra területén Magyarországon első ízben megrendezett országos jelentőségű online szakmai programnak összesen 81 résztvevője volt a halgazdálkodási szektor minden szegmenséből. A tanácskozás olyan új kutatási eredményeket mutatott be, amelyek gyakorlati alkalmazása hozzájárulhat akvakultúra fenntartható fejlesztéséhez, illetve az ágazat versenyképességének növeléséhez.

Különös jelentősége volt a tanácskozásnak abból a szempontból is, hogy a Halászati Kutató Központ először rendezett országos tanácskozást a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézetének (AKI) szervezeti keretében. Az új szervezeti keretek elősegíthették, hogy a Halászati Kutató Központ még intenzívebben vegyen részt a kutatási eredmények gyakorlati alkalmazására irányuló programokban, amelyeknek szerves része az oktatás és a szakmai továbbképzés. A Halászati Kutató Központ által bemutatott infrastruktúra fejlesztési programjai az új létesítmények alkalmazásának révén jól szolgálják a hazai és nemzetközi szakmai továbbképzést is.

A szakmai tanácskozáson elhangzott kérdések és vélemények, illetve a tanácskozást követő szakmai visszajelzések alapján a rendezvény igen sikeresnek ítélhető, illetve az is megállapítható, hogy az online szakmai tanácskozások és képzések eddig kihasználatlan új lehetőséget nyújtanak a kutatási eredmények megismertetésére.

Az online szakmai tanácskozásra a NACEE által biztosított „zoom” internetes konferencia felületen, a NACEE és HAKI közös felügyelete mellett került sor.