Palántányi egyetem - Ötezer palántával támogatja a rászoruló családok élelmezését a MATE

Ötezer paprika-, paradicsom- és uborkapalántát adományozott a Katolikus Karitásznak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelenlétében. A minősített, csávázott vetőmagokból szakértő kezek által nevelt palántákat tizenhárom egyházmegyei központ képviselői juttatják el a rászoruló családok részére.

„Az adománypalánták nevelését a tavalyi évben azzal a céllal kezdtük meg, hogy a járvány okozta válságos helyzetben segítséget nyújtsunk azoknak, akik nem tudják megvásárolni a palántát, nem is beszélve annak terméséről. A MATE társadalmi felelősségvállalásának keretében idén is folytatjuk ezt a sikeres kezdeményezést, mellyel Egyetemünk közvetett formában a termőföldtől az asztalig kísérheti a rászorulók életét – mondta Prof. Dr. Gyuricza Csaba rektor az Egyetem Dísznövénytermesztési és Zöldfelület-gazdálkodási Kutatócsoportjának budapesti telephelyén történt ünnepélyes átadáson.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az adományozás kapcsán kiemelte: „Az elmúlt évtizedben megtanulhattuk – amire a koronavírus-járvány csak ráerősített –, hogy az egyik legfontosabb dolog a biztonság. A magyar gazdák által megtermelt és előállított élelmiszerek megbízhatók és kiváló minőségűek, de emellett nem elhanyagolhatók a háztáji kiskertek sem, főként a rászoruló családok esetében. A saját maguk által megtermelt zöldség és gyümölcs friss, egészséges, ráadásul – a programnak köszönhetően – a befektetett munkáért cserébe gyakorlatilag a családok anyagi terheit is csökkentik.”

Mint azt Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója hangsúlyozta, az idén 90 éves Katolikus Karitász egyik legfontosabb programja az Öngondoskodó háztartások – Zöldellő kertek elnevezésű országos segélyakció. „Ennek keretében vetőmaggal, vetési segédlettel segítjük a családokat abban, hogy maguk termelhessék meg azokat a zöldségeket, amik az asztalra kerülnek. Ehhez nagyon jól illeszkedik a MATE adománya, melyet hálásan köszönünk a családok nevében. Az itt jelenlévő egyházmegyei karitászok segítségével még ma eljutnak a palánták az ország minden részébe, s segítenek abban, hogy a koronavírus kapcsán nehéz helyzetbe került családok öngondoskodásban fejlődni tudjanak.”

Az adománynövények a MATE gazdasági társasága, a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. által nemesített fajták, amelyek évtizedek óta bizonyítanak a hazai és nemzetközi kertészeti termelésben. A magyar fajták palántái hamarosan egészséges zöldségekkel látják el az érintett családokat, miközben az odáig vezető úton, azaz a növényekről való napi gondoskodás során a mezőgazdasági munka sokszínűségét is megismerhetik. Az idei évben pedig mindez még többet jelenthet a családoknak, az öngondoskodás jelentősége ugyanis a koronavírus-járvány idején még inkább felértékelődött.

 

Fotók: Rakó Alex