Rendkívül alacsony a gyógyszerszennyezettség koncentrációja a Budapest környéki csapvízben

A MATE kutatói is részt vettek abban a kutatásban, amely az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont vezetésével vizsgálata a parti szűrésű kutakból származó csapvizek összetételét Budapesten és környékén. A Journal of Water Process Engineering című szaklapban közölt tanulmány szerint a csapvizekben kimutatható rendkívül alacsony gyógyszer-koncentrációnak nincs humánegészségügyi kockázata, a vegyületek jelenléte a közép- és hosszú távú vízbázisvédelem szempontjából ugyanakkor figyelmeztető jel a szakemberek számára.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) közleménye szerint a kutatócsoport összesen 32 gyógyszermaradvány jelenlétét mutatta ki a Duna menti parti szűrésű vízbázisok kezeletlen, nyers vizében. Bár a koncentrációk alacsonyak voltak, felmerült a kérdés, hogy vajon mindez hatással lehet-e az emberi egészségre az ivóvíz elfogyasztása révén.

Ennek megválaszolására a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, az Ökológiai Kutatóközpont, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az Aquaprofit Zrt. és az UTB Envirotec Zrt. szakembereit a tagjai között tudó konzorcium 21 különböző vízcsapból összesen 108 csapvízmintát gyűjtött, majd vetett alá részletes analitikai vizsgálatnak. A MATE kutatói közül Dr. Weiperth András, Dr. Ferincz Árpád és Dr. Staszny Ádám vettek részt a vizsgálatokban.

A kutatók összesen 102 hatóanyagot kerestek a csapvízben, ezek közül 19 jelenlétét mutatták ki alacsony koncentrációban. A leggyakrabban – a minták 54 százalékában – kimutatott hatóanyag a főként az epilepszia és a depresszió kezelésére szolgáló karbamazepin volt, amelynek átlagos koncentrációja 8,86 nanogramm/liter volt a teljes mintakörben. Ez rendkívül elhanyagolható mennyiség: egy embernek 80 éven át napi két liter vizet kellene meginnia ahhoz, hogy összesen kb. 0,5 milligramm karbamazepint vigyen be a szervezetébe (összehasonlításképpen: ennek a gyógyszernek a napi terápiás dózisa 800 milligramm).

Viszonylag gyakrabban jelent meg még a csapvízben az antidepresszáns lamotrigin, illetve a fájdalomcsillapítók közé tartozó lidokain és tramadol, de ezek az anyagok már csak minden harmadik-negyedik csapvízmintában fordultak elő.

A kutatók nemzetközi elemzési standardok segítségével vizsgálták a kimutatott hatóanyagok humánegészségügyi kockázatait, de a gyógyszermaradványok még szinergikus hatás esetén sem jelentenek semmiféle kockázatot - hangsúlyozzák.

A beszámoló szerint a vizsgálat egyik legnagyobb érdekessége emellett az volt, hogy a gyakoribb, perzisztens - nem, vagy nehezen lebomló - anyagok koncentrációja általában csak a töredéke a parti szűrésű nyersvízben mért koncentrációknak, pedig a fővárosban és a várostérségben elfogyasztott parti szűrésű víz nagyobb részben mindössze fertőtlenítő klórozáson esik át, ami nincs hatással ezekre a gyógyszermolekulákra.

A kutatók azt találták, hogy a gyógyszer-koncentrációk csökkenése függ a kúttól való távolságtól. Ennek a magyarázata az lehet, hogy az ivóvíz a nagy vízműtelepektől távolodva különféle típusú, anyagú és állapotú vízvezetékeken halad keresztül a megtett út során, és az egyes vízvezetékszakaszokra jellemző különböző mikrobiológiai és ásványi közeg együttesen okozhatja a gyógyszermaradványok koncentrációjának a csökkenését.

Az ezzel kapcsolatos kockázatok csökkentése érdekében elindított CLEAREADY projekt keretében a kutatók olyan új technológián dolgoznak, amely a korábbiaknál költséghatékonyabb módon képes a gyógyszerhatóanyagok eltávolítására, még nagyobb mennyiségű szennyezett víz esetén is, így csökkentve az ivóvízbázisok terhelését – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI