Sikerek a 2021-es OTDK Közgazdaságtudományi Szekciójában

A járványügyi helyzetre való tekintettel első alkalommal online formában rendezték meg az Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióüléseit. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusának hallgatói az Agrártudományi után kiemelkedő sikereket értek el az Közgazdaságtudományi Szekcióban is.

Virtuálisan ugyan, de a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kara adott otthont 2021. április 22-24. között a XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekciójának. A Károly Róbert Campus intézményi fordulójáról továbbjutottak közül kilenc hallgató nevezett az országos megmérettetésre. Közülük hárman harmadik helyezést értek el, ketten pedig különdíjat vehettek át tudományos munkájuk elismeréseként. A szekcióban 50 tagozaton összesen 598 pályamunkát mutattak be, közülük 187-en értek el helyezést, 90-en pedig különdíjat vettek át.

Az Emberierőforrás – Gazdálkodás tagozaton 3. helyezést ért el Bata Miléna (MSc, Vezetés és szervezés) HR revolution: A bizalom újraértelmezése az e-hrm korában című pályamunkájával. Témavezetője Szabóné Dr. Benedek Andrea egyetemi docens volt.

A Fenntartható fejlődés – Zöld vállalati gyakorlatok tagozaton különdíjat vett át Dobos Judit (MSc, Turizmus menedzsment) A penta hélix innovációs modell megvalósulásának vizsgálata a nonprofit szektorban című munkájáért. Témavezetője Szabóné Dr. Benedek Andrea egyetemi docens volt.

A Marketing – Fogyasztói magatartás tagozaton különdíjat vett át Nagy Réka (BSc, Kereskedelem és marketing) „Karitatív kerekezés” A jótékonykodás motívumainak marketing szempontú elemzése című dolgozatáért. Témavezetője Dr. Domán Szilvia főiskolai docens volt.

A Marketing – Marketingstratégia tagozaton 3. helyezést ért el Molnár Mária (MSc, Vállalkozásfejlesztés) Dohányjövedéki termékek csomagolásának és árváltozásának gazdasági hatásvizsgálata a kereskedelemre és a fogyasztásra Magyarországon című munkájával. Témavezetője Tamus Antalné dr. főiskolai tanár, professor emerita volt.

A Pénzügy – Pénzügyi Kultúra és Tájékozottság tagozaton 3. helyezést ért el Bencsik Márta Ildikó, (MSc, Vállalkozásfejlesztés) A háztartások megtakarítási attitűdjének vizsgálata című dolgozatával. Témavezetői Dr. Baranyi Aranka egyetemi docens és Dr. Csernák József adjunktus voltak.

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekciójában a Károly Róbert Campust a következő hallgatók képviselték még:

- Vartik Melinda (MSc, Vezetés és szervezés) – Társadalmi vállalkozások, mint innovációs lehetőség civil szervezetek részére
  Témavezető: Szabóné Dr. Benedek Andrea egyetemi docens

- Hortolányi Árpád (MSc, Vezetés és szervezés) – Patikák harca a vevőkért: Gyöngyösi lakosok gyógyszertárválasztási preferenciái
  Témavezető: Dr. Domán Szilvia főiskolai docens

- Moses Amanor Padi (MSc, Management and Leadership) – The Examination if the Current Higher Educational System in Hungary in the Wake of the Fourth Industry Revolution
  Témavezető: Szabóné Dr. Benedek Andrea egyetemi docens

-  Nádasdi Andrea (MSc, Vállalkozásfejlesztés) – Nógrád megye a felzárkózás útján? – avagy a térségfejlesztés hatásai a KKV szektorra Nógrád megyében
Témavezető: Dr. Csernák József adjunktus

 

A 35. OTDK-n négy középiskolás, a tudományos munka iránt érdeklődő diák is bemutatta dolgozatát. Közülük hárman a Károly Róbert Campus Intézményi Tudományos Konferenciájának Fiatal kutatók a tudomány világában szekciójából jutottak tovább. A Kommunikáció, média tagozaton Papp János Sándor (Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium) Különdíjat vehetett át Az internet, avagy mi található a jéghegy alatt című dolgozatért. Témavezetője Kisfaludy Irén közgazdásztanár volt.

A Marketing – online marketingkommunikáció tagozaton indult Járvás Gergő (Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium) Az influencerek hatása a Z generációra című dolgozatával. Jakus Viktor Márk (Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium) pedig a Világgazdaság – Európai Unió tagozaton ismertette Az Egyesült Királyság 47 éve az EU-ban és a BREXIT című munkájának kutatási eredményeit. Témavezetőjük Kisfaludy Irén közgazdásztanár volt.

Gratulálunk hallgatóinknak és témavezetőiknek az elért eredményekhez! További sikeres tanulmányokat és szakmai elismeréseket kívánunk!

 

szöveg: Nagy Réka