A tavalyihoz képest 24 százalékkal több elsőévessel fog kezdődni az új tanév

A nyilvánosságra hozott felsőoktatási ponthatárok alapján idén ősszel 24 százalékkal több új hallgató kezdheti meg tanulmányait a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. Míg a tavalyi évben 2616 fő nyert felvételt a jogelőd intézmények valamelyikébe, addig idén 3244 fő érte el a ponthatárokat.

Az agrárképzések népszerűségének egyértelmű növekedését jelzi, hogy a kaposvári agrár- és környezettudományi képzéseken több mint duplájával, 110 százalékkal több fiatal kezdheti meg tanulmányait, mint tavaly, de 12 százalékos növekedés látható a gödöllői mezőgazdasági és környezettudományi szakokra felvettek tekintetében is.

A statisztikák szerint a MATE gödöllői Szent István Campusára 1011 fő, a Budai Campusra 1023 fő, a Kaposvári Campusra 603 fő, a Georgikon Campusra 312 fő, a gyöngyösi Károly Róbert Campusra pedig 295 fő nyert felvételt. A campusokra felvettek számát tekintve a legnagyobb növekedés a Georgikon Campus esetében látható, ahol a tavalyi évhez képest 83,5 százalékkal lesz több elsőéves; de több mint 20 százalékos a létszámnövekedés a gödöllői, a budai és a kaposvári képzési helyek esetében is. Osztatlan szakon 104 fő, felsőoktatási szakképzésen 470 fő, alapszakon 1 939 fő, mesterszakon pedig 731 fő lesz a MATE hallgatója.

A legtöbb új hallgató az államilag támogatott, nappali képzési formában zajló tájrendező és kertépítő mérnöki, valamint az évek óta népszerű élelmiszermérnöki alapszakokra jutott be. Előbbin 158 fő, utóbbin pedig 140 fő érte el ponthatárokat. Kiemelt érdeklődés volt a gyógy- és fűszernövények felsőoktatási szakképzés iránt is, amelyen a keszthelyi és a gyöngyösi campusokon összesen 149 fő kezdheti meg tanulmányait szeptembertől. Az agrárszakok közül rendkívül népszerű volt a mezőgazdasági mérnöki BSc is, amelyre a kaposvári, keszthelyi, gödöllői, gyöngyösi és szarvasi képzési helyekre összesen 262 fő nyert felvételt.

Prof. Dr. Gyuricza Csaba rektor a ponthúzással kapcsolatban kiemelte, hogy az idei jelentkezési adatok és felvételi számok már egyértelmű jelzést fogalmaztak meg arról, hogy mind a jövőbeni hallgatóság, mind pedig szüleik bíznak a 2021. február 1-től új intézményi keretek között működő Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemben és az intézmény további töretlen fejlődésében. A MATE – oktatási és kutatási szakembereire és hátterére alapozva – garantálja, hogy hallgatói a 21. századi igényeknek megfelelő, versenyképes tudással, gyakorlati ismeretekkel és nemzetközi tapasztalatokkal felvértezve helyezkedjenek el a munkaerőpiacon. Az Intézmény ehhez többek között a lehető legmodernebb infrastruktúrát, a folyamatosan megújuló, komplex képzési palettát, valamint a hazai és nemzetközi partnerhálózat adta lehetőségeket biztosítja.