Tizenegy MATE pályázat nyert alapkutatási támogatást

Több mint 330 kutató és kutatócsoport – köztük a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem pályázói – nyertek összesen 12 milliárd forint támogatást az elkövetkező 2-4 évre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett alapkutatási pályázatokon. A MATE pályázatai közel 400 millió forint forrásban részesülnek.

Az egyéni kutatókat és kutatócsoportokat megcélzó, úgynevezett OTKA-típusú programok a legkülönbözőbb kutatói kezdeményezésű projektek finanszírozásával, három pályázati kategóriában segítik a hazai tudományos élet legkiválóbb kutatóinak szakmai fejlődését, eredményeit és nemzetközi elismertségét. Idén összesen 1338 érvényes pályázat érkezett 46,6 milliárd forintnyi támogatási igénnyel.

A kutatói életpálya elején álló – a tudományos fokozatot legfeljebb 12 éve megszerzett – pályázók számára a Posztdoktori kiválósági program és a Fiatal kutatói kiválósági program kategóriájában idén összesen 5,7 milliárd forint állt rendelkezésre, és ebből 180 projekt nyert támogatást.

A Kutatási témapályázat alprogramban a már tapasztaltabb kutatók és az általuk vezetett kutatócsoportok igényelhettek támogatást sikeres alapkutatási témájuk továbbviteléhez, vagy éppen új, ígéretes témák kidolgozásához. Ebben a kategóriában 157 projekt indulhat el, összesen 6,3 milliárd forint támogatással.

A 2021. szeptember 1. és december 1. között induló nyertes projektek egyszerűsített adminisztrációval, rugalmasabb költségelszámolással valósulhatnak meg. A támogatott projekteknek nagy hangsúlyt kell fektetniük a publikációs teljesítményre és a támogatással elért eredmények láthatóságára, az „open access” nemzetközi normái szerinti nyílt, térítésmentes hozzáférés biztosításával.

A kutatási témapályázatok területén a Funkcionális célú DH tönkölybúza törzsek dietetikai hasznosíthatóságának kutatása: öröklődés-, környezet-, feldolgozástechnológiák hatása a fermentálható szénhidráttartalomra című projekt (vezető kutató: Pauk János, Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft.) 4 éves futamidőre 47 millió 873 ezer, az In vitro ivarmirigyek létrehozása édesvízi halfajokban című projekt (vezető kutató: Horváth Ákos) 4 éves futamidőre 47 millió 750 ezer, a Újgenerációs citomikai alkalmazások a mesterséges termékenyítésre használt sperma minőségellenőrzésére című projekt (vezető kutató: Nagy Szabolcs Tamás) 2 éves futamidőre 17 millió 874 ezer, az Egy konzervált nem-kódoló RNA család szerepének vizsgálata a zárvatermők megtermékenyítésében című projekt (vezető kutató: Csorba Tibor Levente) 4 éves futamidőre 47 millió 998 ezer forint támogatást nyert el.

A fiatal kutatói kiválósági program keretében az Új érzékszervi módszerek fejlesztése élelmiszertudományi problémák megoldására című projekt (vezető kutató: Gere Attila) 4 éves futamidőre 39 millió 875 ezer, az Epigenetikai faktorok szerepe a paradicsom fejlődésében és stresszválaszában című projekt (vezető kutató: Gyula Péter) 4 éves futamidőre 39 millió 900 ezer, a Modern és klasszikus növénynemesítési módszerek fejlesztése és alkalmazása víztakarékos rizstermesztés érdekében című projekt (vezető kutató: Lantos Csaba, Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft.) 4 éves futamidőre 39 millió 900 ezer forint támogatást nyert el.

A posztdoktori kiválósági program pályázatán A hőmérséklet antivirális RNS interferencia aktivitására gyakorolt hatásának vizsgálata fásszárú és modell növényekben című projekt (vezető kutató: Jaksa-Czotter Nikoletta) 3 éve futamidőre 27 millió, a Vízi növények párolgásának vizsgálata című projekt (vezető kutató: Simon-Gáspár Brigitta) 3 éves futamidőre 26 millió 969, a Mikroszennyezők potenciális hatásai az egyes vízi élőlények alaktani jellemzőire Magyarország egy turisztikailag kiemelt régiójában című projekt (vezető kutató: Staszny Ádám) 3 éves futamidőre 26 millió 999 ezer, A süllő (Sander lucioperca) in vitro petesejt érése című projekt (vezető kutató: Ljubobratović Uroš) 3 éves futamidőre 26 millió 953 ezer forint támogatást nyert el.