UniComedy a gyöngyösi campuson

Párkapcsolat, házasság, bulik. Többek között ezek a témák is napirendre kerültek a Szomszédnéni Produkciós Iroda gyöngyösi fellépésén. A kolozsvári humoristák az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott UniComedy rendezvénysorozat keretén belül álltak „színpadra” a MATE Károly Róbert Campusán.

A Szomszédnéni Produkciós Iroda Kolozsvárról indult 20 évvel ezelőtt. Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs a Kolozsvári Magyar Diákszövetség tagjaként lépett fel először, a barátság és a munkakapcsolat pedig azóta is tart.

A humoristák elmondták, közösen dolgoznak a jeleneteken, poénokon és alkalmanként kiegészítik vagy finomítják egymás ötleteit. A legtöbb stand up-oshoz hasonlóan jórészt ők is a való életből, valamint a saját hétköznapjaikból merítik műsoraikhoz a témákat, de természetesen alkotnak abszurd, 100%-ban kitalált történeteket, jeleneteket is.

A két humorista a műfaj többi képviselőjéhez hasonlóan a koronavírus-járvány miatt hosszabb, közel 1,5 éves pihenőre kényszerült. Ezt az időszakot Bálint Ferenc A felelős alkoholista és A boldogságtól ordítani című könyvek megírásával töltötte. Utóbbi éppen a napokban kerül a boltok polcaira. Megtudhatjuk majd belőle például azt is, hogy mit csinál egy humorista 24 órával az esküvője előtt. A téma mellett a 100 legszebb veszekedés a kezdetektől napjainkig alcím is sok nevetést ígér az olvasó számára.

 

szöveg, fotók: Nagy Réka