16 bizottságban összesen 191-en tesznek záróvizsgát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusán 2021. június 8-10. között. Az intézményben személyes jelenléttel, ám szigorú biztonsági előírások betartása mellett folynak a vizsgák.
Az alap- és mesterképzéses, valamint felsőoktatási szakképzéses hallgatók közül 39-en agrártudományi, 127-en gazdaságtudományi, 25-en pedig informatikai területen zárták, vagy zárják tanulmányaikat a napokban.
A járványhelyzetre való tekintettel mind a hallgatóknak, mind a bizottság tagjainak be kell tartaniuk a rektori utasításban rögzített védelmi intézkedéseket.
Hallgatóink és oktatóink egészségének megőrzése érdekében a végzősök csak a számukra kijelölt időszakban tartózkodhatnak a campus épületében. Az előírások azt is meghatározzák, hogy egy időben hány fő tartózkodhat egy teremben. Emiatt a vizsgabizottságokok összetétele ezúttal is speciális, ugyanis az oktatók egy része nem személyesen, hanem online formában követi a feleleteket és teheti fel kérdéseit.
Sok sikert kívánunk mindazoknak, akik még a megmérettetés előtt állnak és gratulálunk minden ebben a félévben sikeres záróvizsgát tett hallgatónknak!
szöveg, fotók: Nagy Réka