2017/2018. tanévi tavaszi ITDK

2018-04-26

2018.04.25-én ismét megrendezték az Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciát az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán. A 2018-as év tavaszi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencián, Agrártudományi és Vidékfejlesztési, valamint Gazdaságtudományi szekcióban indultak a Gyöngyösi Károly Róbert Campus hallgatói. Mindkét szekcióban négy-négy fő mutatta be elkészült munkáját. A zsűritagok elmondásai szerint, minden résztvevő remekül teljesített és igazán magas színvonalú munkákat láthattak és hallhattak. Mindkét szekcióban egy-egy első helyezést, valamint 1-1 különdíjast hirdettek. A színvonalat mutatja, hogy az értékelő bizottság valamennyi dolgozatot elfogadta szakdolgozatnak, illetve minden munkát javasolták az OTDK-ra. Az eseményt Dr. Fodor László dékán nyitotta meg.

AGRÁRTUDOMÁNYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI SZEKCIÓ

A szekció résztvevői:

Bazsik István (AVK)
A Bakonyszentkirály Vár Kft. szarvasmarha telepének gazdasági hatékonyság elemzése
Témavezető: Dr. Herceg Béla, főiskolai tanár

Kovács Attila (AVK)
A KITE Zrt precíziós növénytermesztési rendszerének alkalmazási lehetőségei a magyar gazdaságokban
Témavezető: Dr. Ambrus Andrea, adjunktus

Sáfár Dániel Zoltán (AVK)
Tanyás térségek gazdasági-társadalmi szerepköre - Lehet-e a tanyás térség a rövid ellátási lánc része? Témavezető: Dr. Nagyné Dr. Demeter Dóra egyetemi docens
Dr. Koncz Gábor, főiskolai docens

Tóth Adrienn Mária (AVK)
Zsendülés idején végzett gyűrűzés hatásának vizsgálata Melinda, Árkádia és Pölöskei Muskotály csemegeszőlő-fajtákon
Témavezető: Dr. Zsófi Zsolt, egyetemi docens

 

GAZDASÁGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

A szekció résztvevői:

Csibra Norbert (GTK)
Ügyfél-elégedettségi felmérés szervezése a Xerox Magyarország Kft-nél
Témavezető: Dr. Taralik Krisztina, egyetemi docens

Kiss Katalin (GTK)
Panaszkezelés és ügyfélmenedzsment egy vállalat gyakorlatában
Témavezető: Dr. Taralik Krisztina, egyetemi docens

Őszi Noémi (GTK)
Megtakarítási szokások vizsgálata nyugdíj és öngondoskodás tekintetében
Témavezető: Dr. Baranyi Aranka, egyetemi docens
Csernák József, tanársegéd

Veréb Henrietta (GTK)
Generációs különbségek a munkaerőpiacon
Témavezető: Dr. Herneczky Andrea, főiskolai docens
Dr. Domán Szilvia, főiskolai docens

 

AGRÁRTUDOMÁNYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI SZEKCIÓ

1. helyezett:
Sáfár Dániel Zoltán (AVK)
Tanyás térségek gazdasági-társadalmi szerepköre - Lehet-e a tanyás térség a rövid ellátási lánc része? Témavezető: Dr. Nagyné Dr. Demeter Dóra egyetemi docens
Dr. Koncz Gábor, főiskolai docens

Különdíj:
Tóth Adrienn Mária (AVK)
Zsendülés idején végzett gyűrűzés hatásának vizsgálata Melinda, Árkádia és Pölöskei Muskotály csemegeszőlő-fajtákon
Témavezető: Dr. Zsófi Zsolt, egyetemi docens

 

GAZDASÁGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ

1. helyezett:
Őszi Noémi (GTK)
Megtakarítási szokások vizsgálata nyugdíj és öngondoskodás tekintetében
Témavezető: Dr. Baranyi Aranka, egyetemi docens
Csernák József, tanársegéd

Különdíj:
Veréb Henrietta (GTK)
Generációs különbségek a munkaerőpiacon
Témavezető: Dr. Herneczky Andrea, főiskolai docens
Dr. Domán Szilvia, főiskolai docens

Minden résztvevőnek szívből gratulálunk!