2020/2021 őszi ITDK eredmények

2020. 11. 25. A járványügyi helyzetre való tekintettel a tavaszi után az őszi Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciáját is online formában rendezte meg a Károly Róbert Campus. A nap folyamán két szekcióban mutatták be hallgatók és középiskolás diákok tudományos munkáikat.

A rendezvényt Prof. Dr. Gyuricza Csaba mb. rektor videóüzenetben nyitotta meg. 

Ezt követően Dr. Bujdosó Zoltán köszöntötte a résztvevőket. A Károly Róbert Campus főigazgatója beszédében köszönetet mondott a hallgatóknak, akik a jelenlegi helyzetben is vállalták, hogy tanulmányaik mellett kutatásokat végeznek, a témavezető oktatóknak, valamint a Tudományos Diákköri Konferencia szervezőbizottságának.

A gyöngyösi campus 2020/2021-as tanév őszi félévének Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciájára 9 hallgató – 5 alap- és 4 mesterszakos – adott be pályamunkát. 

A Gazdaság- és Agrártudományi Szekcióban a következő eredmények születtek:

1.helyezett: Nagy Réka (Bsc, Kereskedelem és marketing szak) – „Karitatív kerekezés” - A jótékonykodás motívumainak marketing szempontú elemzése
Témavezető: Dr. Domán Szilvia, főiskolai docens

2.helyezett: Bazsik István (MSc, Vidékfejlesztési agrármérnök szak) – Borturisztikai és borfogyasztói felmérés Monoron
Témavezető: Dr. Koncz Gábor, egyetemi docens

3.helyezett: Krecz Péter (MA, Vezetés és szervezés szak) – Az automatizáció és a robotika motivációra gyakorolt hatásai
Témavezető: Dr. Herneczky Andrea, főiskolai docens, Dr. Csernák József, adjunktus

Különdíj: Dobos Judit (MA, Turizmus menedzsment szak) - A Penta Helix innovációs modell megvalósulásának vizsgálata a nonprofit szektorban
Témavezető: Szabóné Dr. Benedek Andrea, egyetemi docens

A helyezettek mellett a konferenciára tudományos dolgozatot készítettek és előadást tartottak:

  • Fazakas Rita Tímea (BA, Pénzügy és számvitel szak) – Generációk közötti különbségek az öngondoskodás tekintetében
    Témavezető: Dr. Csernák József, adjunktus
  • Fülöp Gábor (BSc, Mezőgazdasági mérnök szak) – Halfaunisztikai vizsgálatok Magyarországon, horgászbefogási (NÉBIH) adatok alapján
    Témavezető: Szabóné Dr. Béres Beatrix, adjunktus
  • Horváth Alexandra (BA, Pénzügy-számvitel szak) – A családi otthonteremtési kedvezmény hatásai
    Témavezető: Dr. habil Baranyi Aranka, egyetemi docens, Dr. Csernák József, adjunktus
  • Varga Zsolt (Bsc, Gazdaságinformatika szak) –  A Tomory Gábor Néptánciskola hivatalos weboldala
    Témavezető: Dr. Pántya Róbert, főiskolai docens
  • Vartik Melinda (Msc, Vezetés és szervezés szak) – Társadalmi vállalkozások, mint innovációs lehetőség civil szervezetek részére
    Témavezető: Szabóné Dr. Benedek Andrea, egyetemi docens

A bírálóbizottság döntése alapján mind a 9 pályamunka képviselheti intézményünket a 2021. évi 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián.

A Károly Róbert Campus Tudományos Diákköri Rendezvénysorozata 2018-ban bővült új területtel. Azóta a gyöngyösi campus minden évben lehetőséget kínál középiskolás diákoknak is arra, hogy részt vegyenek az intézmény tudományos életében. Idén 3 érettségi előtt álló fiatal döntött úgy, hogy kutatómunkát végez egy általa érdekesnek tartott témában és megméretteti magát a Tudományos Diákköri Konferencián. 

Az Early bird researchers – Fiatal kutatók a tudomány világában Szekcióban a következő eredmények születtek:

1.helyezett: Papp János Sándor (12. évf., Deák Ferenc Gimnázium Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium, Jászárokszállás) – Az internet, avagy mi található a jéghegy alatt
Témavezető: Kisfaludi Irén

2.helyezett: Járvás Gergő (12. évf., Deák Ferenc Gimnázium Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium, Jászárokszállás) – Az influenszerek hatása a Z generációra
Témavezető: Kisfaludi Irén

3.helyezett: Jakus Viktor (12. évf., Deák Ferenc Gimnázium Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium, Jászárokszállás) - Az Egyesült Királyság 47 éve az EU-ban és a BREXIT
Témavezető: Kisfaludi Irén

Gratulálunk minden résztvevőnek!