Campus Vöröskereszt

A Gyöngyösi Károly Róbert Campus jogelőd intézményében 2008-tól működik vöröskeresztes tevékenység önkéntes hallgatók és munkatársak bevonásával.

A kezdetek
2007. március 27-én együttműködési megállapodást kötött a Károly Róbert Főiskola és a Magyar Vöröskereszt. Az együttműködés célja, hogy a Vöröskereszt elősegítse a főiskola hallgatói, tanulói és dolgozói egészséges életmódjának, társadalmi jelenségek iránti érzékenységének, a saját és mások életminőségéért érzett felelősségének kialakulását, hogy a főiskola hallgatói, tanulói és dolgozói körében a Vöröskereszt egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi, szociális- és családvédelmi, valamint katasztrófavédelmi területen folytatott tevékenysége ismertté váljon. Így a főiskola a Vöröskereszt céljait és tevékenységeit megismerve a humanitárius eszmék terjesztésével, egészséges életmódra neveléssel, szociális gondoskodással hozzájárulhat hallgatói, dolgozói és a tágabb értelemben a megyei lakosság életminőségének javításához.

A Vöröskereszt rendszeresen véradó akciókat szervez az intézményben. A kiszállásos véradásokat a helyben szokásos módon hallgatói, dolgozói körében ismertté teszi és felhívja a figyelmet az önkéntesség ezen formájának jelentőségére. Ahogyan az egykori főiskola, úgy a gyöngyösi campus is részt vesz a Vöröskereszt szociális programjainak megvalósításában, szakemberei, valamint hallgatói bevonásával segítséget nyújt a szociális programok megszervezésében és lebonyolításában.


Az együttműködés aláírói:
a főiskola részéről Dr. Magda Sándor rektor, a Magyar Vöröskereszt részéről Habsburg György elnök, Dr. Morzsányi Éva főigazgató


Tevékenységünk

Véradásszervezés
A 2006/2007. tanévtől vált rendszeressé az intézményben az  ún. kiszállásos véradás. Az őszi és a tavaszi félévekben 1-1 napos véradást szervezünk. A hallgatóink és munkatársaink részére szervezett véradás hosszú évekre tekint vissza. Az akció során önkénteseink részt vesznek az előkészítésben és lebonyolításában, hirdetik a hallgatók között a véradás fontosságát, valamint fogadják és ellátják a donorokat.

A jogelőd Károly Róbert Főiskola 7 alkalommal nyert első helyezést az Országos Felsőoktatási Véradóversenyen.

Adománygyűjtés
Adománygyűjtő akcióink eseti jellegűek, többnyire szükséghelyzetekhez kapcsolódnak.

Adománygyűjtő akcióink voltak:
- gyermekintézmények részére szervezett gyűjtések (játékok),
- az edelényi és a felsőzsolcai árvízkárosultak részére szervezett akciók
- a Dévai Szent Ferenc Ferenc Alapítvány csíksomlyói Szent István Gyermekvédelmi Központ részére

Szervezetünk önkéntese lehet a Campus bármely hallgatója, munkatársa!

Tagdíjak
- ifjúsági tagság: 500 Ft/fő/év
- felnőtt tagság: 1000 Ft/fő/év

Kapcsolat:
Lakatos Márk
tanárelnök
Lakatos.Mark(kukac)uni-mate.hu


A VÉRED A LEGNEMESEBB ADOMÁNY!
Kérjük, olvasd el az alábbi tájékoztatót, és Te is adj vért!
A Gyöngyösi Károly Róbert Campuson az őszi és a tavaszi félévekben kiszállásos véradást szervezünk.

Mi a véradás?
A véradás az a segítségnyújtás, amikor önkéntesen, saját vérünkből csekély mennyiséget más személy számára felajánlunk úgy, hogy az alkalmas legyen a beteg gyógyítására.
Önkéntes és térítésmentes véradás: a véradó nem vár pénzt, semmiféle juttatást a véradásért, csupán abban a jó érzésben részesül, hogy véradóként megmentheti 3 ember életét!

Kik adhatnak vért?
Véradó lehet mindenki, aki egészséges, betöltötte a 18. életévét, de még nincs 65 éves, és testsúlya meghaladja az 50 kg-ot. Nők három, férfiak öt alkalommal adhatnak vért egy éven belül. Két véradás között minimum 56 napnak kell eltelnie.

Mi történik a véradás során?
A véradás alkalmával steril vérvételi zsákba, egyszerhasználatos tű segítségével 4,5 deciliter vért vesznek le (egy egység/1E), és egy keveset a vizsgálathoz mintacsövekbe. A véradás 30-45 percet vesz igénybe, adatfelvétellel és kivizsgálással együtt.

Véradás előtt étkezz! Nagyon fontos emelett a bőséges folyadékfogyasztás, mely segít a véradás alkalmával levett plazma pótlásában, emellett ha megfelelő mennyiségű folyadék van a szervezetben az erek teltebbek, a véna jobban látható, gyorsabb a vérvétel. 

ADJ VÉRT ÉS MENTS MEG HÁROM ÉLETET!

Mi készül a vérből?
A levett vérből vörösvérsejt-koncentrátum, plazmakészítmények és vérlemezke-koncentrátum készül, így egy egység teljes vér 3 beteg életén segíthet.

Véradás = Szűrővizsgálat
A véradás után a mintacsövekbe levett vért minden alkalommal kivizsgálják függetlenül attól, hogy a véradó hányszor adott vért.


A véradás menete

Hozd magaddal a donorfelvételhez:
- személyi igazolványt, lakcím- és TAJ kártyát
- külföldi állampolgárok útlevelet és magyar TAJ kártyát, vagy Európai Egészségbiztosítási Kártyát

 


Megadod személyi adataidat a nyilvántartáshoz


Kitöltesz egy kérdőívet egészségügyi állapotodról 


Laboratóriumi és orvosi kivizsgálás következik:
Az ujjadból vett vérminta segítségével megállapítják vércsoportodat. (0, A, B, AB)


Hemoglobin-vizsgálatot végeznek a vérmintádból, hogy megállapítsák nem vagy-e vérszegény. A helyszínen jelen lévő orvos ellenőrzi a kitöltött kérdőívedet, kérdéseket tesz fel egészségügyi állapotodra vonatkozóan.


Egy tasakban megkapod a vérvételi felszerelést. Kényelmesen elhelyezkedsz az általad kiválasztott ágyhoz vérvételi ágyon. A steril vérvételi zsákba 5 perc alatt leveszik a vért. Ezt követően még 5 percig pihensz.

A véradás állandó orvosi és nővéri felügyelet mellett történik!
A levett vért Budapestre szállítják, ahol elvégzik annak szerológiai és egyéb vizsgálatát, feldolgozását.
Köszönjük a véradást!